Vona: veszélyben vannak az egészségügyi dolgozók

0
881

Az egészségügyi ágazatban dolgozók óriási veszélyben vannak, a kormánynak meg kell hallania a vészharangot és cselekednie kell – mondta Vona Gábor csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Jobbik elnöke a sajtótájékoztatót megelőzően a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökével és alelnökével egyeztetett Lukács László György frakcióvezető-helyettessel együtt. Az ellenzéki politikus három probléma területet emelt ki az egészségügy terén: a szakdolgozók bérezését, az elvándorlást és az utánpótlás hiányát.